Kőbánya

 

ARCHÍV HÍREK

 

U9-es 2002-es korosztályú csapatunk lejátszotta a tavaszi második Bozsik-tornát ezúttal az Ihász utcában. Sajnos a Goldball elleni mérkőzés kivételével ezúttal sok hibával, időnként bátortalanul játszottak a gyerekek. A részletek itt. >>


2002-es csapatunk egyesületen belül az egy évvel fiatalabbak ellen játszott edzőmérkőzést. A három harmadban lejátszott összesen 70 perc játékidő alatt helyenként nagyon szép megoldásokkal játszottak a gyerekek, viszont időnként ennek ellenkezőjét is bemutatták, de összességében a nagy szél ellenére egy jó hangulatú focidélutánon vettek részt. A részletek itt. >>

2003–as (U8–as) korosztályban a Budafok ill. a KISE 2002-es csapata ellen játszottunk jó hangulatú, hasznos edzőmérkőzéseket - A részletek itt. >>

U11: csapatunk az International CDFSE ellen  magabiztos játékkal három gólos győzelmet aratott. A részletek itt. >>

U11: Harmadik  tavaszi mérkőzésünkön - gyenge játékunknak köszönhetően -  döntetlenre végeztünk az Újpesti - Haladás otthonában. A részletek itt. >>

U11: Küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőznünk az RKSK csapatát. A részletek itt. >>

A hazai rendezésű Bozsik program 1. fordulójában szerepelt U11-es (2000-es), és U8-as csapatunk. A részletek itt. >>


Az újonnan elindult Bozsik-program első tavaszi fordulója házigazdájaként 2002-es csapatunk mérkőzésről mérkőzésre játszott egyre jobban, és a jó hangulatú mérkőzéseken ezen a napon nem talált legyőzőre. A részletek itt. >>


2000-es (U11-es) együttesünk első tavaszi bajnoki mérkőzésén a MAC - versenyen kívül induló - csapata ellen fölényes győzelmet aratott! A részletek itt. >>

2003–as (U8–as) korosztályban a KISE Kupán 2., a Budatétény által rendezett tornán pedig az 5. helyen végeztek a mieink. A részletek itt. >>

2000–es (U11-es) csapataink az MLTC, a Hegyvidék SE, a MAC ill. a RAFC csapatai ellen játszottak edzőmérkőzéseket. A részletek itt. >>

U11-es (2000-es) csapatunk a saját rendezésű KISE kupán szerepelt. A részletek itt. >>


2002-es csapatunk Törökbálinton vett részt teremtornán. Szoros mérkőzéseket játszottak a gyerekek, de sajnos a négy meccs alatt rúgott hat gól sem volt elég a pontszerzésre, így a csapat a VII. helyen zárta a tornát. A részletek itt. >>

2002-es csapatunk a Bp. Honvéd csapatát fogadta edzőmérkőzésen, ahol 4x20 percet játszottak a gyerekek.  Bár álmosan és rosszul kezdtek a fiúk, valamint némelyiküknek ez volt az első meccse idén, mégis sikerült a nagy küzdelemben zajló, helyenként szép megoldásokkal tarkított,és  kapusbravúrokat hozó meccsen helytállni. A részletek itt. >>

Kupagyőztes lett 2000-es (U11-es) csapatunk az MKB Euroleasing-Kelen Kupán! Együttesünk példás csapategységének, a torna nagy részében nyújtott jó játékának köszönhetően megérdemelten hódította el a Kupát! A részletek itt. >>

2003–as (U8–as ) csapatunk csak hajszállal maradt le a dobogóról az MKB Euroleasing-Kelen Kupa kiegyensúlyozott mezőnyében. A részletek itt. >>


1995-ös csapatunk teremtornán vett részt Gyömrőn. Az 5 csapatos tornán az első helyet szerezte meg a csapat. Gratulálunk a résztvevő játékosoknak. A tornán történt egy sajnálatos sérülés. Csapatunk játékosa Várkonyi Balázslábközépcsont törést szenvedett. Mielőbbi felépülést kívánunk neki! A részletek itt. >>


U12-es csapatunk bronzérmet szerzett a Kelen Kupán. A részletek itt. >>

Újabb hazai rendezésű tornán vett részt 2002-es csapatunk, ahol kiegyenlített mezőny volt és nyílt, kemény, gyors mérkőzéseket tudtak játszani a gyerekek. A részletek itt. >>


Kupagyőzelmet ünnepelhetett 2003-as (U8-as) csapatunk a Gödöllőn megrendezett 12 csapatos Football Factor Cupon. A torna gólkirálya 6 góllal Nagy Olivér lett! Gratulálunk! – A részletek itt. >>

U11-es (2000-es) csapataink a BVSC ellen lejátszották első idei edzőmérkőzésüket - A részletek itt. >>

2003–as (U8–as) csapatunk az RSC 2002-es csapata ellen játszott edzőmérkőzést - A részletek itt. >>

2000–es (U11-es) együttesünk Gödöllőn szerepelt a Football Factor Cupon - A részletek itt. >>


U12-es korosztályunknak január 30-án vasárnap délelőtt került megrendezésre Gyömrőn a KISE Kupa. Csapatunk a 3. helyen végzett. Gratulálunk! A részletek itt. >>


2002-es csapatunk két tornán vett részt a hétvégén, melyből az egyik a hagyományoknak megfelelően saját rendezésű volt. Mindkét napon ugyanolyan lebonyolítású volt a torna és végülis az eredmények tekintetében "ezüstös" hétvégét produkáltak a gyerekek. Gratulálunk! A részletek itt. >>


A Kőbányai Ifjúsági Sportegyesület Erdei Károllyal és Erdei Bálinttal a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott. Az egyesületünk megköszöni Erdei Károly és Erdei Bálint KISE-ben végzett munkáját, további pályafutásukhoz sok sikert kívánunk.

2011. január 4-től változások vannak az edzői stáb összetételében. U15-U16-os csapatunk edzője Wendl László, míg az U10-es csapatunk edzője Magyari András lett. Magyari András munkáját az U10-es csapatnál Firkala Viktor, míg az U13-as csapatnál Németh György segíti.


Várkonyi Bence 2002-es születésű játékosunk sérvműtéten esett át, amely szerencsére sikeres volt. Az edzéseket január hónapban kezdheti újra.

Addig is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!


2000–es (U11-es) csapatunk 11 lejátszott bajnoki mérkőzést követően - a Gloriett elleni mérkőzés a havazás miatt elmaradt és tavasszal lesz lejátszva - a 3. helyen telel az U12/3 -as csoportban - A részletek itt. >>

2003 -as (U8-as) csapatunk a Gödöllőn megrendezett teremtornán Bronzérmet szerzett. A torna gólkirálya 6 góllal Nagy Olivér lett! Gratulálunk! – A részletek itt. >>


A 2001-es korosztály november 27-28-án Szegeden vett részt a II. BB Mentor kupán. A csoportban a hazaiak egyik csapatával, a Kalocsával, és a Rendőr TE-vel voltunk egy csoportban. A részletek itt. >>


U15 (vs. Kelen) Változatos játékkal telt az első félidő, helyzetekig az ellenfél jutott el, de vagy a védők, vagy Szalai tisztázni tudott. A második félidőben is átadtuk a területet a Kelennek, és mi kontra támadásokból próbáltunk eredményesek lenni. Több helyzetünk is adódott, amiből egyet értékesíteni tudtunk. Ha nem is jó játékkal,de jól küzdve egy hasonló képességű csapatot sikerült legyőznünk. A részletek itt. >>

2003–ás (U8–as) együttesünk a BVSC ellen  jó hangulatú edzőmérkőzéseket játszott az Ihász utcában - A részletek itt. >>

Ifi csapatunk (vs. Rojik): Végre tudásunkhoz mérten játszottunk, magabiztos győzelmet arattunk! A helyzetkihasználásunk javult az utóbbi mérkőzésekhez képest. Szép támadásokat vezettünk és végre belőttük a helyzeteink egy részét. Sajnos még mindig sok a sérültünk jó lenne végre két mérkőzésen ugyanabban a felállásban játszani. Ezen a mérkőzésen magabiztos, megérdemelt győzelmet aratunk. A részletek itt. >>

Ifi csapatunk (vs. Vízművek): Az eredmény hűen tükrözi a látottakat. Végig támadtuk a mérkőzést, legalább tíz ezerszázalékost helyzetet hagytunk ki, 11 -esből sem sikerült gólt lőnünk. Ennyi kimaradt helyzettel öt mérkőzést meg lehet nyerni.Ezen a napon, ha egész nap játszunk se rúgtunk volna gólt! A részletek itt. >>

Ifi csapatunk (vs. Budakeszi): Könnyűnek ígérkező mérkőzést tettünk nehézzé. Nem játszottunk jól, de vezettünk két góllal melyet sikerült hathatós bírói segítséggel eltékozolnunk az utolsó 10 percben. Végül az utolsó percekben sikerült berúgnunk a győztes gólt ez dicséri a csapatot! A részletek itt. >>

Ifi csapatunk (vs. Pénzügyőr): Gyenge játék, a sok sérült ill. beteg játékos miatt felforgatott felállásban játszottunk, ziccereink kimaradtak, óvodás gólokat kaptunk. Ennek csak  vereség lehetett a vége. A részletek itt. >>

U15 (vs. Soroksár): Jól képzett, tudatosan játszó csapat volt az ellenfelünk. Mi is járattuk a labdát, enyhe fölényben játszottak. Gyors csatáraik védelmünk megingásait kihasználva két gólt szereztek, ennyi volt a félidő is. A másodikban egy kis átszervezéssel stabilabbá vált a védekezésünk. Kléner sajnos egy szögletnél megsérült és Kalamár állt be a kapuba. Az eredmény azonban így sem változott. A részletek itt. >>

U10 (vs. Honvéd): Változatos játékkal indult a mérkőzés, az első 10-15 percben a mi akaratunk érvényesült, vezetésünket a Honvéd kapus bravúrjai akadályozták meg. A fordulópontot az jelentette, hogy egy lecsorgó labdát messziről a léc alá lőttek, majd nem sokkal ezután szintén messziről egy szabadrúgást is értékesítettek. A második félidőben a cserék után a védelem rosszul tolódott, amit szintén kihasználtak. 4:0 után a gyerekek már hit nélkül játszottak, és még két gólt kaptunk távoli lövések után. A mérkőzés úgy indult, hogy akár meg is tudjuk nyerni, de sajnos ezen a napon semmi sem sikerült. A két csapat között nincs ekkora különbség. A részletek itt. >>

U12 (vs. Budatétény): Sérülés és késések miatt át kellett alakítani a csapat összetételét. Ennek is köszönhetően zavartan kezdtünk és sajnos már a 6. percben gólt kaptunk. Nem találtuk a fonalat, kevés volt a jó összjáték, és nem tudtunk az ellenfél kapujára veszélyesek lenni. Az első félidőben csak kétszer lőttünk kapura. A második félidőben már többet és jobban támadtunk, de a kapu előtt megremegett a lábunk. Sajnos az ellenfélé nem és így két gólt is kaptunk. A részletek itt. >>

U11–es (2000–es) együttesünk – feledtetve a Csepel elleni kisiklást - őszi eddigi legjobb teljesítményét nyújtva fölényesen diadalmaskodott az RKSK otthonában, ill. könnyed győzelmet aratott a Tapsifüles csapata ellen. A részletek itt. >>

2000–es csapatunk lejátszotta a Sport XXI. MLSZ - BLSZ által szervezett III. őszi tornáját. A három tornán végig sikerült megőriznünk a veretlenségünket, mégis – a sok döntetlennek köszönhetően a 3 torna összesítését követően csak ezüstérmesek lettünk. - A részletek itt. >>

2003–as (U8–as) fiataljainknak a Sport XXI. egyesületi program U9–es III. őszi fordulójában ezúttal kevésbé sikerült szépen játszaniuk és bár nagyot küzdöttek, ez csak az ellenfelek megszorongatására volt elegendő – A részletek itt. >>


2002-es (U9) csapatunk edzőmérkőzésen fogadta a Bp. Honvéd csapatát az Ihász utcai műfüves pályánkon. 4 x 20 percet játszottak a gyerekek ingadozó teljesítménnyel. Összességében tavaszias időben jó mérkőzés volt, mely újabb hasznos tapasztalatszerzés volt a gyerekeknek. A részletek itt. >>

Ormos Gergő 2002-es csapatunk játékosa sajnálatos módon lábujjtörést szenvedett és így hetekig nem látogathatja az edzéseket.

Ezúton kívánunk neki mielőbbi felépülést!


U15 (vs. Ikarus): Már az első félidőben is mezőnyfölényben játszottunk, ám ekkor még kihagytuk helyzeteinket. A második félidőben még nagyobb fölénybe kerültünk, és a sok kihagyott helyzet mellett Kövesi három szép támadást is góllal fejezett be. Helyenként jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk. A részletek itt. >>

U10 (vs. Csepel): A mérkőzés elején megpróbáltunk zártabban játszani, de a szabadrúgásból elért találat keresztülhúzta számításunkat. Mi is vezettünk szép támadásokat, gólokat azonban a Csepel szerzett. A második félidőben még inkább kiegyenlítettebb lett a mérkőzés,gólt mégsem sikerült lőni, sőt egy büntetőből a Csepel szerzett gólt. Összefoglalva egy jól felkészített, gyors, ügyes gyerekekből álló csapat ellen sikerült időnként jól helytállnunk. Jók: Amberg, Várkonyi, Makk. A részletek itt. >>

2000–es csapatunk a Csepel FC–vel küzdelmes mérkőzést játszott. Sajnos buta hibáinknak, a meg nem adott szabályos gólunknak, valamint az utolsó öt percben - felvállalva a teljesen nyílt játékot - kapott 3 gólnak köszönhetően dühítő vereséget szenvedtünk – A részletek itt. >>

U11-es (2000–es) csapatunk az Internationale CDFSE csapata ellen – jó játékkal – végig támadta a mérkőzést, amelyen sajnos rengeteg helyzetet rontottunk el, így be kellett érnünk az egy ponttal – A részletek itt. >>

U10 (vs. Etalon Gloriett): Változatos játékkal indult a mérkőzés,mindkét csapat próbált fölénybe kerülni. Mi szereztünk vezetést, amit egy buta védelmi hiba után kiegyenlítettek. Egy szép támadást góllal fejeztünk be, és az helyett, hogy taktikusan játszottunk volna, mentünk előre, és egy középpályán elvesztett labdával az erősebb fizikumú csatár elfutott, és kiegyenlített. Rúgtunk még egy gólt az első félidőben, amit mindenki látott, de a játékvezető mégsem adta meg. A második félidőben is mi birtokoltuk többet a labdát, gólt azonban egy egyéni előretörés után Ők szereztek. Küzdöttünk az egyenlítésért, nem is nagyon tudtak átjönni a térfelünkre. Amikor egyszer sikerült, szabadrúgáshoz jutottak, aminél is a legnagyobb csatáruk a kapusunk elé állt, és egyszerűen betolta a kapuba és így véglegesen eldöntötte a hazai csapat a mérkőzést. A részletek itt. >>


Welsch Péter 1995-ös születésű játékosunk (U17) súlyos térdsérülést szenvedett a KISE - Union Csepel bajnoki mérkőzésen.

Ezúton kívánunk neki mielőbbi felépülést!


U9: Az őszi utolsó saját rendezésű NUPI Torna is lezajlott ezúttal az Ihász utcai műfüves pályánkon, ahol időnként kifejezetten ügyes dolgokat produkáltak a gyerekek a tavaszias időben, egy jó hangulatú focidélelőttön. A részletek itt. >>

Az őszi NUPI Torna II. fordulójában U9 korosztályunk két csapattal vett részt a tornán, így sok játéklehetőséget kaptak a gyerekek. A részletek itt. >>

U12 (vs. REAC): Az aktuális 1. helyezett ellen játszottunk. Rendhagyó módon a 3. percben Barta átlövéséből előnyhöz jutottunk. Sajnos ez a játékunkon nem látszott meg, mert kapkodás jellemzett minket. Nem tudtuk higgadtan megtartani a labdát. Szerencsénkre ezt az ellenfelünk nem tudta kihasználni, sőt a félidő előtt Erős tovább növelte előnyünket. A 2. félidőben jobban játszottunk valamivel, ami a helyzet-kihasználásunkban is megmutatkozott, így nagyobb különbséggel tudtunk nyerni. Gratulálok a csapatnak! A részletek itt. >>

A mérkőzés elején már látszott, hogy a mi csapatunk képzettebb játékosokból áll, gyorsan két gólos előnyt szereztünk. Ezután kényelmeskedni kezdtünk, és a nagy akarattal, harcosan játszó ellenfél szépíteni tudott. A második félidőt is álmosan kezdtük, Ők vérszemet kaptak, és sorban szerezték a gólokat, már 4:2-re is vezettek. Talán a vereségtől való félelem felrázta a fiúkat, és újból átvettük a játék irányítását, ami gólokban realizálódott. A részletek itt. >>

U19 (vs. Pestszentimre): A második fordulóból elmaradt mérkőzést játszottuk le, nagyon jól kezdődött, hiszen a 3. percben gólt lőttünk és kidolgoztunk 3–4 hatalmas ziccert, melyek kimaradtak. Ezután az ellenfél magához tért, kiegyenlített lett a játék, a továbbiakban is kimaradt néhány helyzet, majd egy távoli szabadrúgásból – hatalmas potyagóllal – egyenlített az ellenfél. A mérkőzés Utolsó 20 percében sikerült megszerezni a 3 pontot. Egy könnyűnek induló mérkőzésen sikerült nehézzé tenni a folytatást, csak magunkat okolhatjuk a történtekért! A részletek itt. >>

U19 (vs. Nagytétény): Könnyű mérkőzésen, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, melyeket sorra ki is hagytunk. Ideális ellenfél volt a támadások gyakorlásához, sajnos túl lazán játszottunk, a helyzetek alapján minimum 15 gólos győzelmet kellett volna elérnünk! A részletek itt. >>

U17 (vs. Grund A): Házigazdáink a száraz idő ellenére is a salakos pályára vitték a mérkőzést. Változatos játékkal indult a találkozó, bár ellenfelünknek több lehetősége volt, de mi is gyakran a kapujuk elé kerültünk. Védelmi hibából hátrányba kerültünk, és ez maradt a félidő eredménye is. A második félidőben mezőnyfölénybe kerültünk, a Grundnak nem is volt helyzete. A jól védő kapus akadályozott meg minket a gólszerzésben. A játékvezető ítéleteivel indulatokat korbácsolt, aminek mi láttuk kárát, a 91. percben egy kapu elé ívelt labdát a hálóba fejeltek, ami el is döntötte a mérkőzést. Véleményem szerint összeszedett játékunkkal legalább egy pontot megérdemeltünk volna. A részletek itt. >>

Az U14-es csapatunk a második félidei széteső játékának köszönhetően nem tudott gólzáporos győzelmet aratni. A részletek itt. >>

U12 (vs. Újpest SC): Deres, csúszós pályán játszottunk, talán ennek is betudható a több pontatlanság a passzokban. Már szokásunkhoz híven az első 10 percben háromszor is betalálhattunk volna, de hiba csúszott a befejezésekbe. Ezt törte meg Erős a legjobbkor a félidő előtt 5 perccel egy szép egyéni akció végén. Ebben az időszakban mivel mindenáron gólt akartunk lőni, így időnként a felelőtlen helyezkedésünkkel majdnem bajba sodortuk magunkat. Többször mögénk került az ellenfél és nem rajtunk múlt, hogy nem lőttek gólt. Összességében az első perctől koncentrálnunk kell a védekezéstől a támadásig, illetve a kapu előtti szituációkra, hogy ne nehezítsük meg magunknak a mérkőzéseket. A részletek itt. >>

U12 (vs. Grund FC): Az egész mérkőzésen fölényben játszottunk, de a befejezésekre nem koncentráltunk eléggé. A 2. félidőben aztán jöttek a gólok is szép támadásokból, illetve átlövésekből. A védekezésben több párharcot kell nyernünk már a pálya középső harmadában. Gratulálok a csapatnak! A részletek itt. >>


Az U14-es csapatunk a második félidei széteső játékának köszönhetően nem tudott gólzáporos győzelmet aratni. A részletek itt. >>

U11–es (2000–es) csapatunk a BVSC elleni bajnoki mérkőzésen, a mezőnyben és a támadások befejezésénél egyaránt pontatlanul, sok hibával játszott, így - saját magunknak köszönhetően – csak nehezen sikerült megszereznünk a győzelmet. A részletek itt. >>

2000–es csapatunknak a Sport XXI. MLSZ - BLSZ tornák II. őszi fordulójában csak helyenként sikerült jól teljesítenie, így a reálisnak mondható 2. helyen végeztünk. A részletek itt. >>

2003–as (U8-as) csapatunk az Ikarus ellen jó hangulatú edzőmérkőzéseket játszott. Fiataljaink a Sport XXI. egyesületi program U9–es II. őszi fordulójában a torna nagy részét tekintve ismét jó produkcióval rukkoltak elő. A részletek itt. >>

U17 (vs. Union-Csepel): A 10 emberrel játszó ellenfél ellen az első félidőben is nagy mezőnyfölényben játszottunk, de a helyzetkihasználás akadozott, és csak egy szerencsés góllal szereztünk vezetést. A második gólunk egy szép akció végén született. A második félidő elején Welsch egy szépségdíjas gólt rúgott, ami után még nagyobb fölénybe kerültünk. A gólok mellett sokszor túljátszottuk lehetőségeinket, könnyen kétszámjegyű győzelmet arathattunk volna. A részletek itt. >>

U10 (vs. Dalnoki): A mérkőzés elején ügyesen tartottuk az ellenfél térfelén a labdát, kisebb lehetőségeink is voltak. Amikor a Dalnoki először került a kapunk elé, egy, a védőkről lecsorgó labdát értékesítettek. Úgy láttam ez nagyon megfogta a gyerekeket, és többen nagyon messze teljesítettek a tudásuktól. Az első félidőben könnyen szerezték góljaikat. A második félidőben már zártabban védekeztünk, csak jól eltalált átlövésből, és szöglet után voltak eredményesek. Összegezve, egy többet és gyorsabban futó ellenféltől szenvedtünk súlyos vereséget. Sokat számított az is, hogy Ők sokat tudtak pihenni a minőségi cserék miatt, a mi lehetőségeink viszont korlátozottak voltak. A részletek itt. >>

Az U14–es csapat koncentrációs problémák miatt játszott szoros mérkőzést. A részletek itt. >>


U19 (vs. Haladás): Az első tíz percben nem találtuk a játék ritmusát, majd az első csodálatosan felépített támadásból gólt lőttünk, ettől kezdve átvettük a játék irányítását, jobbak voltunk ellenfelünknél és bár Zöld Bencét egy rossz ütemű belépő után a játékvezető kiállította az első félidőben, győzelmünk nem forgott veszélyben az igen szikrázó mérkőzésen. Végre játszott a csapat, szép gólokat lőttünk és bár volt még több gólszerzési lehetőségünk így is magabiztosan nyertünk. Külön öröm, hogy keménységben is felvettük a versenyt, nem hagytuk megfélemlíteni magunkat! A részletek itt. >>

U19 (vs. Csepel): Gyenge mérkőzésen gólhelyzetek tömkelegét hagytuk ki, végig támadtuk a mérkőzést rendkívül rossz felfogásban. Kétszámjegyű győzelmet arathattunk volna a kihagyott helyzetek alapján. A részletek itt. >>

2000-es (U11-es) együttesünknek a III. ker. TUE 2001-es csapata ellen többnyire jó játékkal, míg a Soroksár csapata ellen küzdelmes mérkőzésen sikerült diadalmaskodnia. A részletek itt. >>

A Sport XXI. MLSZ - BLSZ U11-es tornák I. őszi fordulójában kiegyensúlyozott jó játékkal 1. helyen zártak a mieink. A részletek itt. >>

U8-as (2003-as) korosztályunk a Sport XXI. MLSZ – BLSZ U9–nek rendezett I. őszi tornáján vett részt. Csapatunk első 5+1–es tornáján kiválóan helyt állt az egy évvel idősebbek között. A részletek itt. >>

U10-es csapatunk újabb győzelmet szerzett. Már az első félidőben is többet birtokoltuk a labdát, de ekkor még nagyon lassan, sok hibával játszottunk. Lőrinczy szemfüles találatával így is előnnyel vonultunk pihenőre. A második félidőben összeszedettebben játszottunk, még nagyobb fölénybe kerültünk, és sorban szereztük góljainkat. Meggyőző játékkal magabiztos győzelmet arattunk. A részletek itt. >>

U12-es csapatunk hétvégén a BVSC vendége volt.A mérkőzés nagy részében kapkodó játék folyt, de ennek ellenére az ellenfél térfelén volt többet a labda. Mit sem ér ez azonban, ha nem tudjuk gólra váltani a lehetőségeket. Csak az utolsó 10 percben volt 3 ziccerünk. Labdatartásban és a hatékonyabb támadójátékban előrébb kell lépnünk a következő hetekben. A részletek itt. >>

2000–es (U11–es) korosztályunk a REAC elleni bajnoki ill. az RSC elleni edzőmérkőzésen egyaránt 4 : 1 arányú győzelmet aratott. A részletek itt. >>

A BVSC agresszívan kezdte a mérkőzést, nem igazán hagyták, hogy lassan passzolgassunk. Eredményes is volt a letámadásuk, többször saját térfelünkön labdát vesztettünk, amiből könnyű gólokat szereztek. A mérkőzés közben többször át kellett szervezni a
csapatot újból a sérülések miatt. Kalamár és Welsch azért maradt csak fájó lábbal a pályán, mert nem volt több cserénk. Könnyedén, megérdemelten nyerte a mérkőzést a jobb játékosokból álló ellenfél.
A részletek itt. >>

Jól kezdtük a mérkőzést, és Benev hatalmas szabadrúgás góljával, és egy szép támadás végén Aftin góljával két góllal vezettünk. Egy figyelmetlenségből az első félidőben szépített az ellenfél. A szünetben sérülés miatt cserélnem kellett, Kalamár kiesésével gyengült a védelmünk, amit kihasználtak, és egyenlítettek. A második cserénk is sérülés miatt történt. Ezután mindkét kapu többször került veszélybe, Rakonczay P sokadik helyzetét végre értékesítette, ami szezonbeli első győzelmünket eredményezte. A részletek itt. >>


U10-es csapatunk szép sikert ért el a Vasas – Pasarét csapata ellen. Meggyőző, jó játékkal kezdtük a mérkőzést, fölényben játszottunk, ami gólokban is megmutatkozott. A félidő végén kicsit elfáradtunk, amit a jól játszó ellenfél kihasznált, és a második félidő elején kiegyenlített. Átesve a holtponton újra átvettük a játék irányítását, sorban dolgoztuk ki a helyzeteket. Két szép támadásunkat góllal tudtuk befejezni, nagyobb különbségű győzelmünket a jól védő Vasas kapus akadályozta meg. Helyenként jó játékkal egy jól játszó ellenfél ellen tudtunk nyerni. A részletek itt. >>

U12-es csapatunk az Ikarus csapatát fogadta. Az első félidőben szépen játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki. A 2. félidőben azonban lelassultunk és a bekapott góltól megzavarodtunk. El kezdtünk kapkodni, középen erőltettük a támadásokat és egymással kezdtünk el foglalkozni a játék helyett, amely megbosszulta magát. Igen tanulságos meccs volt. A részletek itt. >>

Az U14-es csapat álmatag játékkal is győzni tudott a fizikailag alulmaradó ellenfelével szemben. A részletek itt. >>


U19-es csapatunk nagyon rossz minőségű pályán játszott a Csillaghegy otthonában, melyhez nehezen alkalmazkodtak a játékosaink, de ennek ellenére végig irányították a mérkőzést és megszerezték első győzelmüket a bajnokságban. A részletek itt. >>

2002-es U9-es csapatunk lejátszotta első hazai rendezésű NUPI tornáját, ahol a mérkőzések nagy részében jól játszottak a gyerekek. A részletek itt. >>

U10-es csapatunk magabiztos győzelmet aratott az UTE csapata ellen. Változatos játékkal kezdődött a mérkőzés. Hátul védőink jól álltak a lábukon, az ellenfél sem tudott helyzetbe kerülni. Egy formás támadás végén Kubó átadásából Ulicsák lőtt szép gólt. A gól után kicsit higgadtabban játszottunk, az ellenfél térfelén tudtuk tartani a labdát. Kubó egyéni akció végén megszerezte második találatunkat,ami minket megnyugtatott, az UTE viszont feladta. Lőrinczy és Köböl találatai fölényessé tették győzelmünket. A részletek itt. >>

U16-os csapatunk, mely jóval fiatalabb az ellenfeleknél megszerezte első pontját a Szent István csapata vendégeként. Az első félidőben fegyelmezetten játszott a csapat, labdavesztések után szépen visszazártunk, és többször jól tartottuk meg a labdát. Ellenfelünk kimondottan durván játszott, amit nem kellő eréllyel torolt meg a játékvezető. egy szép támadás után Cserna lőtt gólt, így előnnyel zártuk a félidőt. A második félidő elején újra gólt szereztünk Welsch találatával, amire válaszként a játékvezető egy a Kalamárt egy méterről eltaláló labda  után kezezésért büntetőt ítélt, amit berúgtak. Egy szabadrúgásnál rosszul helyezkedtünk, amit ellenfelünk kihasznált, majd egy szerencsés találattal a vezetést is megszerezte. Nem adtuk fel, és szintén egy szabadrúgás után Cserna a hálóba fejelt, amivel meg tudtuk szerezni az egyik pontot. Javuló teljesítménnyel, egy tisztátlanul játszó ellenfél ellen megérdemeltük volna a győzelmet is. A részletek itt. >>

U12-es csapatunk Vecsésen járt bajnoki mérkőzésen ahol végig a hazaiak irányítottak, de az első félidőben nem tudtak gólt lőni. Mi a megszerzett labdákat nem tudtuk megtartani, mert középen a sűrűben akartuk a támadásainkat megszervezni, nem váltottunk oldalakat. A 2. félidőben kaptunk egy gólt is, de nem törtünk össze és a mérkőzés végén szó szerint begyűrtük a labdát a vecsésiek kapujába. A mérkőzés pozitívuma, hogy egy erős csapat ellen egymást kisegítve védekeztünk, a támadásban viszont rengeteget kell fejlődnünk. Gratulálok a csapatnak! A részletek itt. >>


2000–es (U11–es) korosztályunk az Újpesti–Haladás ellen 8:0–ás győzelemmel kezdte a bajnokságot. Csapatunk főleg a második félidőben nyújtott felszabadult játékával meghálálta a szülők, hozzátartozók és a Keresztúry D. Ált. Isk. 4/a osztályának fergeteges szurkolását. A részletek itt. >>

A 32 csapatos 4. Cordial Cupon 2000 –es együttesünk a Veszprém ellen bátortalanul kezdte a tornát, majd a későbbi kupagyőztes Videoton FC Főnix ellen helyenként, az Újpest FC ellen már jól játszva fejezte be a csoportküzdelmeket. Az alsóházi mérkőzéseken - többnyire jó játékkal és az egész tornán mutatott példás c A részletek itt. >>sapategységgel az FC Fehérvár, a Cegléd és a Salgótarjáni Sportiskola legyőzésével holtversenyben a 17. helyen végeztünk. A részletek itt. >>

Oláh Barnabás (2000–es), és Oláh Zoltán (2003–as) játékosaink a Pécsett megrendezendő gombfoci Európa - bajnokságon vettek részt, ahol a legjobb 8 között fejezték be a küzdelmeket. Gratulálunk!

U13-as csapatunk a Hidegkút ellen kihagyta helyzeteit és a hátul elkövetett egyéni nagy hibákat kihasználta az ellenfél. A részletek itt. >>

U13-as csapatunknak jól sikerült a bajnoki rajt. Sok helyzettel tarkított mérkőzésen nagyon jó kapusteljesítménnyel sikerült legyőzni egy jól és szépen játszó ellenfelet. A részletek itt. >>

U15-ös csapatunk az első félidőben fegyelmezetten játszott, nehezen tudta az ellenfél feltörni a védekezésünket, és Kléner Máté is jól védett. A második félidő elején le kellett cserélnem Benevet sérülés miatt. Ezzel szétesett a játékunk, már nem zártunk vissza fegyelmezetten, ezzel megkönnyítettük az amúgy is fizikai fölényben levő ellenfelünk dolgát, akik tetszés szerint érték el góljaikat. A részletek itt. >>

Ifi csapatunk a Kelen pályán játszott, ahol a  mérkőzésnek nem sok köze volt a focihoz, mivel az ellenfél edzőjének, szurkolóinak felháborító viselkedését a hazai csapat játékosai is átvették. Ennek eredményeképpen három komoly sérültünk is lett a meccs végére. Kétszeri vezetésünk után a körülmények ellenére is csak magunknak köszönhetjük a vereséget. A részletek itt. >>

Az UTE ellen Ifi csapatunk rengeteg helyzetet hagyott ki és bátortalan játékkal elemi hibákból kapott gólokat. A részletek itt. >>
 

Megfiatalított Ifi csapatunk mezőnyben egyenrangú ellenfélnek bizonyult, de a kapu előtti határozottságban és erőszakosságban nagy különbség volt az ellenfél javára, amely megmutatkozott az eredményben. A részletek itt. >>

Újabb győzelmet szerzett U10-es csapatunk. Nehezen alkalmazkodtak a gyerekek a kemény, csúszós műfűhöz, sokkal több technikai hibát vétettek, mint eddig. A rossz játék ellenére is szereztünk az első félidőben három gólt. A második félidőben minden cserét becseréltem, ekkor még jobban visszaesett a játékunk, és az ellenfél feljött 3:2-re. Hogy a győzelmet megszerezzük visszacseréltem a kezdőket, minek eredménye révén újból rúgtunk három gólt, magabiztossá téve a győzelmet. A részletek itt. >>

U10-es csapatunk lejátszotta harmadik bajnoki mérkőzését is. Az első félidőben hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és megérdemelten szereztünk kétgólos vezetést. A félidő végén fáradtságot láttam egy-két kulcsjátékosunkon, és megpróbáltam pihentetni Őket. Ez azonban azzal járt, hogy a Vasas átvette az irányítást, és megfordította az eredményt. A visszacserék után ki tudtunk egyenlíteni, és a végén a mérkőzést is megnyerhettük volna, azonban ez sajnos ezen a napon nem sikerült. A részletek itt. >>


Az U12-es csapatunk egy fiatalabb, de nagyon ügyes csapat ellen játszott. Szép támadásokat vezettünk, de ennek ellenére van még mit javítanunk a passz pontosság, és a kapu előtti szituációk megoldása terén. Gratulálok a csapatnak! A részletek itt. >>

Sportszerű mérkőzést játszottak a csapatok a Hegyvidék - KISE "U10"-es bajnokin. A találkozó elején látszott, hogy első 7+1-es mérkőzését játszotta a csapat, felváltva kerültek helyzetbe a gyerekek , de már ebből is mi kerültünk ki jól. A második félidőben a cserék ellenére is még meggyőzőbb lett a fölényünk , és helyenként ügyes játékkal, szép gólokat szerezve, nagyon jó kapusteljesítménnyel, megérdemelten nyertük a találkozót. A részletek itt. >>

Az U14–es csapatunk a BVSC vendégeként rossz minőségű pálya miatt akadozó játékával, szerényebb képességű ellenfelével szemben magabiztos győzelmet aratott. A részletek itt. >>


2000-es (U11-es) csapatunk (U12/3-as csoport) ellenfeleink halasztási kérelme miatt - az első két bajnoki fordulóban nem lépett pályára, helyette edzőmérkőzéseken  szerepelt. A részletek itt. >>

Idén a 2000-es korosztály számára megrendezendő 4. Cordial Cup (2010. szeptember 25-26.) sorsolásán nehéz csoportba kerültek a mieink, melynek tagjai a Videoton FC Főnix, Újpest FC, Veszprémi USE és a KISE.


U14-es (1997-es) csapatunk idegenben kezdte a bajnokságot, ahol az első félidei csapnivaló "játék" után, a második játékrészben mutatott lelkes, néha színvonalas focival hátrányból fordított a CSHC csapata ellen. A részletek itt. >>